BLOG

Válni jöttek, *randizni* mentek

válni jöttek, randizni mentek

A feleség kisírt szemekkel érkezett hozzám, s olybá tűnt, mint aki több tonnás súlyt cipelne a szívén, de nem bírja letenni.  Küszködve ezzel a belső, nyomasztó érzéssel, közölte velem, hogy „válunk”. Több, mint 10 éves kapcsolat zátonyra futását élik éppen meg. Reggeltől estig tartó munka után már csak az üres lakás várja és egy gyermeki mosoly. Miként is lehetséges ez ennyi év után? Hogyan tudnak ilyen szinten átrendeződni az érzések?

Kicsit lapozzunk vissza szerelmük lapjaiban…Mind a találkozásuk és mind a gyermek megszületése előtti időszak maga volt a mennyország számukra. Telis tele volt szenvedéllyel, utazásokkal és romantikával. S ezt megfűszerezve képzeljünk el egy impozáns nőt és férfit, akik egymás mellett építették fel a karrierjüket, kezdetekben egymást támogatva, majd a későbbiekben a rohanás, és a szürke hétköznapok, valamint a kudarcok megsokszorozódása után elindult a lavina. A feleség otthon volt a gyermekkel és pizsamában váltak el és pizsamában találkoztak újból. Jött az óvoda és a munkás hétköznapok, a háztartás. Ki-ki pörgött a saját mókuskerekében. Elmaradtak a közös programok. A férj kimaradozott és  már sokkal szívesebben volt a barátokkal, mint a családjával. A feleség mit kapott a társából? Egy fáradt, levert férjet, aki az éjszaka közepén hazaért, és lábujj hegyen befeküdt az alvó feleség mellé. Aki nem is tudott aludni, hiszen óránként pillantott rá az órára.  Az olaszos veszekedések és a mély hallgatások váltogatták egymást, amit még megspékelt a feszült és vibráló levegő. Tudták, és érezték, hogy ez nem jó vágány, de mégis felültek rá és nem látták a kiutat. Ugyanakkor a kislányuk, a közös emlékek mind ott voltak a szívüket nyomva.

Amikor én találkoztam a férjjel, akkor egy csupaszív embert ismertem meg a személyében. Aki dicsérte a felesége sikereit, elismerte őt nőként, anyaként, mégis menekült otthonról. Menekült, mivel nem kívánt már részesülni az örökös vitákból.   S mi lett a vége? Külön költözés, kommunikáció nullára redukálása…

Mindkét oldalt meg lehet érteni. Az anyát, aki egyedül maradt mindennel és az apát, aki próbálta megszerezni az anyagi javakat, de nem találták meg egymásban a békét és egy dologról feledkeztek meg. EGYMÁSRÓL. Arról a személyról, akit TÁRSADnak választottál.

Érezték mind a ketten, hogy a gyermek és a kapcsolat megmentése érdekében lépniük kell, így fordultak hozzám. Ezúton is köszönöm nekik a bizalmat.

Az a találkozás, amikor már nem külön-külön, hanem együtt ültünk le, fordulópont volt a kapcsolatukra nézve.  Gyomorgörccsel, parkolóhely nem találással, késéssel és félelmekkel teli helyzet volt mindenki számára. Félve attól, hogy vajon a másik mit fog mondani, szereti -e még, akar -e válni. Régóta nem volt olyan  élethelyzet közöttük, amikor szemtől szembe, higgadt körülmények között szavakba önthették volna a fájdalmukat. Felszakadtak  begyógyultnak hitt sebek, de mégis a szemeikben, ahogy egymásra néztek, ott volt közöttük az a láthatatlan szál. Nem tudott kijönni a szájukon az a szó, hogy „váljunk el”. Ahhoz még túl közelinek érezték szívüket egymáshoz, amikor még érződött, hogy letörölné a másik könnyeit, csak hogy még egyszer boldognak láthassa.

Randevút beszéltünk meg helyette, kereteket, és ezután mintha a hónapok és évek óta cipelt batyuk néhány darabjai a szobában maradtak volna. Kételyekkel, de újbóli bizalmat szavazva a másiknak visszatértek a hétköznapokba.

Izgultam én is velük együtt, és szorítottam nekik. Kimaradt 2 hét és az alábbi beszámolót kaptam tőlük.

Heti egy-két alkalommal közös programot szerveztek, és visszatértek ezekre a napokra a közös fészekbe is. Randevú is volt, bár nem aznap mire először tervezték, mivel az élet felülírta, de rugalmasan kezelve, bepótolták azt egy későbbi időpontban. Estébe nyúló beszélgetések is voltak, próbálva kezelni az indulatokat és helyette inkább a másik megértése foglalt helyet. Sőt, indulnak egy közös családi nyaralásra is a gyermek nagy örömére.

Útravalóul megállapodtunk, hogy minden héten tesznek olyan gesztust a másik irányába, amire a párjuk igazán vágyik. Csokor virággal, vagy gyertyafényes vacsorával kedveskednek…A másik kérésem volt irányukba, hogy mindegyikük emelje ki a társa egy-egy pozitív tulajdonságát. Bízom abban, hogy továbbra is a szívük és egymásba vetett hitük vezérli őket, és a nyaralásról  is élményekben gazdag beszámolót fogok kapni.

Természetesen minden kapcsolat más, az a nem mindegy, hogy mikor vesszük észre szívünk villogó lámpáit. Ami viszont bizonyos, hogy a húsbamaró érzések kimondása, a másik értő meghallgatása, a párunk szeretet nyelvének újra felfedezése, a hiányérzetek megfogalmazása, az indulatok kezelése, a testbeszéd nélkülözhetetlen attitűdök egy kapcsolatban, melyeket időről időre ápolni kell, tavaszról tavaszra újra el kell vetni a magokat, hogy újból virágba boruljanak. Ha nincs öntözve a szív és a lélek, akkor kiszárad és vízért könyörög. Ne várjuk meg azt, hogy már könyörögni se legyen ereje. Fedezzük fel újra a másik vonásait, révedezzünk el újra a párunk szavain, csodáljuk újból a másik hosszú lábait vagy az igéző kék szemeit.

Az élő szeretet folyamatosan fejlődik. Bővül és összehúzódik, enyhül és elmélyül. Nem lesz olyan, mint régen, de átalakul. Azt hiszem, ha több pár is megértené ezt, akkor kevésbé lennének hajlamosak a menekülésre, és kevésbé esnének darabjaira a mai kapcsolatok.

Megosztás:

További cikkek:

Amikor az álom valósággá válik…

Emlékszel még az érzésre, amikor évekkel ezelőtt, mintha tőrt szúrtak volna a szívedbe? Feküdtél az ágyban és amit egyedül magadhoz tudtál szorítani, az csak a

Az élet, ami a *lelked* zongoráját elhangolta

Batyuk és útravalók, melyeket a hátadaton görnyedve magadra aggadtál a hosszú út során. Szerepek, melyeket eljátszottál már életed színpadán, voltál már feleség, gyermekei mellett virrasztó

Foglaljon még ma egy ingyenes 30 perces hívást!