Belemerülünk óhatatlanul is szívünk mélységeibe, keresve és kutatva őt a víz tükrében. Várva, hogy kirajzolódjon annak a személynek az arca, akivel meglovagolhatjuk a hullámokat és akivel kiterülve az apály meleg homokjában,megpihenhetünk. Ez a hely nem más, mint egyben a lelki békénk szigete is. A kapcsolódási igény apadhatatlan, felfokozott és falnád annak utolsó cseppjét is, csak hogy még többet meríts belőle. Mi is ez? A nagybetűs szerelem? Végre úgy érzed élsz, pulzálsz és a lépteid is ruganyosabbak lettek, mint azelőtt. Innentől már közösen írjátok életetek naplóját, melybe olyan jó volna néha előre lapozni és tudni mi is bújik meg a sorok között, milyen varga betűk tudnak közétek férkőzni? De te nem kételkedsz, nem gondolkodsz alternatívában, hiszel és remélsz . Hiszen most van a most, amiben élnünk kell és menni szívünk nyomán.
Előbújik belőled a gyermeki én és a tiszta szeretetadás szövi át minden rezdülésedet, amit előre lendít a szeretve levés iránti mérhetetlen vágy is. Mindez olykor túlcsordul, de van, hogy elzáródik a szeretetcsap. Ott csücsülve a tökéletes elérésének légvárában, néha kitisztul az ég és egy józanító, annál bölcsebb pofon landol az öledbe. A szél meglibbenti a másik álarcát, ahol esendőséget és gyengeséget vagy akár félelmet vélsz felfedezni az erősnek tűnő vonások és kezek alatt. Amikor a rózsaszín átvált fehérbe és érzékeled, hogy a másik is küzd, küzd önmagával és veled. Amikor konfrontálódunk a két ego között, tanulva az én és a te, valamint a mi mibenlétét.
Mit is tesz ilyenkor egy érett és felelősségteljesen gondolkodó felnőtt?
Elfogadja, hogy a kapcsolatnak van egy örökös körforgása, dinamikája? Vagy menekül és vissza se néz? Ahhoz, hogy a malom merítsen a patak vízéből, lentről felfele és fentről lefele kell haladnia. Vagy…egy érett kalász is lehajtja a fejét, és bölcsen átadja útravalóul, hogy a kapcsolat nem birtokviszony, hanem egy fogadalom, hogy ő nem én, és én se vagyok ő. De mi egyek vagyunk. Együtt, mozgásban, tiszta hittel és szeretettel mégis megtanulva egymás mellett menetelni. Amikor elmered mondani a véleményedet, ezzel is jelezve, hogy vállalod önmagadat és tudsz önazonos maradni. Amikor mersz sírni vagy égbekiáltóan nevetni vagy csak pizsamában, gyűrötten még a hajnalban összebújni. Amikor mertek leföldelő, szeret alapú és mélyre ásó beszélgetésekbe bonyolódni, ami csókcsatába csap át. S amibe nem bújik meg a dac, az elfordulás, a rákontrázás, mivel tudjátok, hogy az egyben a kapcsolat elhalásának záloga is.
Egy érett személy és kapcsolat nem menekül sehova. Nem keres kifogásokat. Marad melletted szelíden, szabadon szárnyalva, vállalva téged és önmagát. Az álarc már a múlté és helyébe az inspiráló, egymást felemelő tettek lépnek. Amikor nem kell ahhoz a másiknak mindig melletted lennie, hogy tudj kapni,tudj kiteljesedni. De titkos esküt tettetek le arra, hogy a ti kapcsolatotok nem bőrönd az ajtóban, hanem egy sziklaszilárd vár, amit ostromolhat szél vagy emberi erő, állja a strapát. Ez a ti láthatatlan szálatok, ami fényt ad, egymásba sugárzik és lüktet az utolsó dobbanásig.
