BLOG

A *megfelelő* nőt vettem el feleségül?

házasság

A férj a következő kérdést tette fel nekem: „Honnan tudhatom, hogy a megfelelő személyt vettem el feleségül?” Kezdetekben rózsaszín felhőn lépkedünk, letérdelve megkérjük a szeretett nő kezét, legénybúcsún dajdanozunk, s majd a nászút izgalmai pulzálják a kapcsolat elejét.  

Amiről ritkábban esik szó, hogy miként kell megélni a hétköznapok nászútját. Minden kapcsolatnak megvan a maga ciklikussága, és dinamikája. A házastársba beleszeretni nem volt nehéz. Valójában teljesen spontán élmény volt.  Vágyunk a mesebeli nagy Ő-re, a fehér ruha magunkra öltésére. Ez egy passzív, spontán élmény, de annál gyönyörűbb érzés.

 Néhány év házasság után a szerelem eufóriája elhalványul. Ha hiszed, ha nem, ez MINDEN kapcsolat természetes velejárója. Vannak hullámzások, olykor mélyrepülések, nagy csendek, nincs minden esetben kapcsolódás, olykor duzzogunk, és kibékülünk. Ennek a szakasznak a tünetei minden párkapcsolatban változnak, de ha belegondolunk, drámai különbséget fogunk észrevenni a kezdeti szakasz, amikor szerelmesek voltunk és egy sokkal monotómabb, későbbi szakasz között.

Ekkor teszed fel magadnak a kérdést: „A megfelelő személyt vettem el feleségül vagy a megfelelő személy lett e a férjem?” Felmerül jogosan benned, hogy normálisak -e ezek a csiklandozó kételyek vagy egyedül vagy ezekkel a kérdésekkel? Megnyugtatlak nem, NEM vagy egyedül.

 Amikor felelevenítjük az egykori szerelem mámorát, elkezdhetsz vágyni erra a tapasztalatra, és érzésre, de már akár mással. Ekkor bomlanak meg legtöbb esetben a kötelékek. Ki-ki a házastársat hibáztatja a boldogtalanságuk miatt, és házasságokon kívüli szeretetre vágynak és alkalmi mámor után néznek a kiteljesedés érdekében. Ilyenkor a hűtlenség tűnik a legkézenfekvőbbnek. Van egy két elejtett bók, néhány félreejthető üzenet vagy érintés egy másik személy irányába. De olykor munkamániába, túlpörgetett sportba, éjszakai pillangó hadjáratokhoz vagy akár a digitalizáció túlzásba vitelébe torkollhat ez a hiányérzet.

A válasz erre a dilemmára NEM a házasságon kívül rejlik. BENNED van. Nem azt mondom, hogy ne tudnál másba beleszeretni. Tudnál. IDEIGLENESEN jobban éreznéd magad. De néhány évvel később ugyanebbe a helyzetbe kerülnél. A SIKERES HÁZASSÁG KULCSA NEM AZ, HOGY FOLYAMATOSAN KERESED A TÖKÉLETEST, HANEM MEGTANULD SZERETNI A MEGTALÁLT SZEMÉLYT.

A szeretet fenntartása nem passzív vagy spontán élmény. SOHA nem fog megtörténni nélküled. Napról napra kell valami apróságot csenni a hétköznapokba. Ezért van a szeretet munkás kifejezés. Igen, tudom, amikor vannak gyerekek, munkahelyi stressz, akkor még mit és hova facsarjunk ki magunkból? Hogy maradjunk meg nőnek feleségként, férfinak férjként

Kell egy jó köteg Bölcsesség… Tudni kell mit kell tenni a házasság működése érdekében, ismerve a másik szeretet nyelvét, szükségleteit, beleértve a sajátodat is, ami egy igazi önismereti folyamat is. Fordulj  a feleséged, férjed felé, hallgasd meg, fedezd fel újra. Engedd olykor elmenni, hogy visszajöhessen. Menj el, hogy visszatérhess hozzá. Legyenek közös rituálétok, mint pl. minden vasárnap ágyban kévézgatni vagy egy pokróc alatt kint a verandán beszélgetni.  

A szerelem nem rejtély, a szerelem fenntartása egy életen át tartó utazás. Vannak konkrét dolgok, amelyeket megtehetsz annak érdekében, hogy sikeres legyen a házasságod. Ahogy vannak az univerzum fizikai törvényei, úgy a kapcsolatra vonatkoztatva is vannak varázsszavak és tettek. Ahogyan a megfelelő étrend és testmozgás fizikailag is erősebbé tesz, a párkapcsolatod bizonyos szokásai is megerősítik a házasságodat. Ez közvetlen ok és okozat. Ha ismered és alkalmazod a ti szeretet törvényeiteket, akkor az eredmény szeretet és biztonságérzet, amibe nem tud beférkőzni a kétely vagy egy harmadik fél.

Megosztás:

További cikkek:

Amikor az álom valósággá válik…

Emlékszel még az érzésre, amikor évekkel ezelőtt, mintha tőrt szúrtak volna a szívedbe? Feküdtél az ágyban és amit egyedül magadhoz tudtál szorítani, az csak a

Az élet, ami a *lelked* zongoráját elhangolta

Batyuk és útravalók, melyeket a hátadaton görnyedve magadra aggadtál a hosszú út során. Szerepek, melyeket eljátszottál már életed színpadán, voltál már feleség, gyermekei mellett virrasztó

Foglaljon még ma egy ingyenes 30 perces hívást!